Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Black Mirror III. története

A történet ott folytatódik, ahol az előző rész végén abbamaradt, Darren Michaels, alias Adrian Gordon a kriptabeli megmenekülése után a Willow Creek-i erdőből fut ki, majd meglátja a lángokban álló Black Mirror kastélyt. A rendőrség természetesen őt gyanúsítja a gyújtogatással, valamint Miss Valley meggyilkolásával, és három hétig fogva tartják, majd óvadék ellenében szabadon engedik. A játékos itt veszi át az irányítást, ugyanis fel kell göngyölítenünk az ügyet, és fel kell fednünk az igazi gyújtogató személyét, aki a kastélyban égett emberek haláláért is felelős.

Mondanom sem kell, hogy nem lesz egyszerű bebizonyítani az igazságot, főleg úgy, hogy mi sem lehetünk teljesen biztosak Adrian ártatlanságában. Ismét izgalmas történettel, és számos csavarral álltak elő a készítők, lesznek visszatérő szereplők is, és ismét Willow Creek-ben bolyonghatunk, így a helyszín sem lesz idegen azok számára, akik az előző részekben már jártak az álmos angol kisvárosban. Természetesen kicsit csiszoltak rajta a fejlesztők, így nem a megszokott hátterek fogadnak minket, tehát nem válik unalmassá a folytatás sem

 

.